Vannak időszakok az életünkben, amikor valami új érkezik.

Egy új kapcsolat. Egy gyermek. Egy új szerep. Egy döntés. Egy felismerés. Vagy egyszerűen egy olyan belső változás, amely után már nem tudunk ugyanúgy továbbmenni, mint korábban.

És szinte minden érkezés mellett ott van valamilyen elengedés is.

Ahhoz, hogy valaminek teret adjunk, sokszor valami mást hátrébb kell engednünk.

Számomra a befogadás és az elengedés nagyon szorosan kapcsolódik a női lét ciklikusságához is. Nem azért, mert nőként mindig lágynak, passzívnak vagy befogadónak kellene lennünk, hanem azért, mert a testünk és az életünk is újra és újra emlékeztet arra, hogy nem minden időszak szól ugyanarról.

Van idő a növekedésre.

Van idő az aktivitásra.

Van idő a megtartásra.

És van idő az elengedésre.

Befogadni nem ugyanaz, mint passzívnak lenni

Sok nő számára az adás sokkal természetesebb, mint az elfogadás.

Gondoskodunk. Figyelünk. Segítünk. Megoldunk. Megtartunk másokat.

De mi történik akkor, amikor nekünk kellene befogadnunk valamit?

Segítséget.

Törődést.

Pihenést.

Szeretetet.

Vagy egyszerűen azt az érzést, hogy nem nekünk kell mindent kézben tartanunk.

A befogadás sokszor éppen azért nehéz, mert sebezhetőséget is jelenthet. Teret kell hagynunk annak, hogy valami vagy valaki elérjen hozzánk.

Ezért a befogadás számomra nem passzivitás.

Hanem nyitottság.

Az elengedés sem mindig veszteség

Az elengedésről sokszor valamilyen fájdalmas veszteség jut eszünkbe.

Pedig néha az elengedés felszabadulás.

Elengedhetünk egy régi szerepet, amelybe már nem férünk bele.

Egy elvárást, amelyet talán soha nem is mi választottunk.

Egy kapcsolatot.

Egy elképzelést arról, hogyan „kellene” kinéznie az életünknek.

Vagy akár azt a régi önmagunkat, aki egy bizonyos életszakaszban még szükséges volt, de akivé már nem szeretnénk visszaválni.

Az elengedés nem feltétlenül azt jelenti, hogy valami nem volt fontos.

Sokszor éppen azért tudjuk elengedni, mert már betöltötte a szerepét.

Anyává válni: befogadás és elengedés egyszerre

Az anyává válás talán az egyik legerősebb példája ennek a kettősségnek.

Egy új élet érkezik.

Egy új kapcsolat kezdődik.

Egy új identitás formálódik.

Közben pedig valami megváltozik abból a nőből is, aki előtte voltál.

Megváltozhat a testedhez való viszonyod.

A szabadságról alkotott képed.

A kapcsolataid.

A prioritásaid.

És sok nő számára idő kell ahhoz, hogy ne csak megszülessen benne az anya, hanem közben újra megtalálja azt a nőt is, aki továbbra is ott van benne.

Ezért az anyává válás nemcsak egy érkezés.

Hanem egy átalakulás is.

A ciklikusság emlékeztethet arra, hogy nem kell mindig ugyanúgy működnünk

A természetben sincs folyamatos virágzás.

Van növekedés, kiteljesedés, visszahúzódás és pihenés.

Mégis sokszor azt várjuk magunktól, hogy minden nap ugyanolyan teljesítményt nyújtsunk.

Ugyanolyan energikusak legyünk.

Ugyanannyit adjunk.

Ugyanúgy haladjunk.

Pedig lehet, hogy bizonyos időszakokban nem több erőfeszítésre van szükségünk, hanem arra, hogy észrevegyük: valami mást kér tőlünk az élet.

Talán befogadást.

Talán pihenést.

Talán gyászt.

Talán lezárást.

Talán egy új kezdetet.

 

Néhány kérdés, amit érdemes magaddal vinni:

Mit próbálok most mindenáron megtartani?

Van-e valami, aminek már ideje lenne mennie?

Mit lenne nehéz befogadnom, pedig valójában szükségem lenne rá?

Hol adok folyamatosan, miközben alig engedem meg magamnak, hogy kapjak?

Minek szeretnék több teret adni az életemben?

És ha valamit elengednék, mi születhetne meg a helyén?

Talán nem kell ezekre azonnal választ találnunk.

Néha már az is elég, ha elkezdünk figyelni arra, mi szeretne érkezni, és mi az, ami már kifelé tart az életünkből.

Mert a befogadás és az elengedés nem feltétlenül egymás ellentétei.

Lehet, hogy ugyanannak a változásnak a két oldala.